A Roland Garros a világ egyik legtrendibb sporteseménye, a felső tízezer találkozóhelye. Valóságos kifutó, ahol túlárad a stílus és az elegancia. A nézők javarésze Panama kalapot visel, mely kiegészítő mára annyira része lett a francia nyílt teniszbajnokságnak, hogy már a Garros hivatalos weboldalán is meg lehet vásárolni.

Míg azonban a többség szerint a Panama kalap egyfajta szalmakalap, addig a hozzáértők tudják, hogy egy ikonikus kiegészítőről van szó, amely magas minőségben elkészítve igen értékes is, hiszen ára a 20 millió forintot is elérheti.

A Panama kalap nem is Panamából származik

A Panama kalap hazája valójában Ecuador. Itt terem a kalappálma (Carludovica palmata), melynek levélnyeléből és levéllemezéből az inkák kinyerték a világ legfinomabb rostját és beleszőtték azt ruházatukba. A 16. századi spanyol hódítók csodálattal adóztak a fátyol szalmának is nevezett anyagnak, amit denevérbőrnek hittek finomsága és nagy fokú ellenállósága miatt. A kalappálmából kb. 300 éve készítenek kalapot, ami szellős, könnyű és ellenálló viseletnek bizonyult és még a vizet sem engedi át.

Panama kalapA Panama kalap az eső és a napsütés ellen egyaránt védelmet nyújt

A Panama kalappal Eloy Alfaro, Ecuador elnöke kezdett kereskedni. A kalap sikerét és nevét annak köszönheti, hogy Theodore Roosevelt a Panama-csatorna építésénél tett látogatása során ilyen – az építkezésen dolgozók által is viselt – kalapot kapott ajándékba és viselte is azt, ahányszor csak ellátogatott az építkezésre.

A legmagasabb minőségű kalapok Montecristiben készülnek (itt született Alfaro, aki a kalapnak a Montecristis nevet adta), ahol a legjobb minőségű alapanyag terem. Gondos feldolgozás és kizárólag kézi munka mellett, minden egyes Panama kalap elkészítése hónapokig tart. Aki ilyen kalapot vesz, egyben egy darabka divattörténelmet is vásárol.

Panama kalapok a Roland Garroson

A Panama kalapok a French Openen évről évre nagyobb számban láthatók, szinte ellepik a nézőteret. Viselőik a sportesemény nagysága előtt tisztelegnek és engednek a divat szavának.

A drágább darabok, melyeket minden bizonnyal a legköltségesebb belépők vásárlói hordanak, igazi státuszszimbólumok. A vékonyabb pénztárcájú nézőknek sem kell azonban lemondaniuk a Panama kalapról. Egyszerűbb verzióját 50 euró, a minőségibb darabokat 100 euró körüli áron vásárolhatják meg.

 

Kiemelt kép: https://www.flickr.com/photos/la_bretagne_a_paris/2548525471/in/photolist-kVUSH-4TcRQk

Ha tetszett a cikk, kövess a Facebookon és az Instagramon!