A valódi bőr tartós és olyan egyéb kiváló tulajdonságokkal is rendelkezik, mint a vízállóság, vízlepergetés, légáteresztés, jó hőszigetelés, újrahasznosíthatóság és a rövid lebomlási idő (20-50 év), előállítása azonban számos problémát felvet. Az állattenyésztés rendkívül káros a környezetre magas vízigénye és a takarmánytermesztéshez szükséges növényvédő szerek használata miatt, ráadásul a legelők kialakítása az erdőségek rovására történik. A valódi bőr divatipari felhasználása etikai szempontból is aggályos, még akkor is, ha a bőr termékek egy része vágóállatok bőréből készül, nem pedig a bőrükért tenyészett állatok leölésének árán. Megoldás lehet-e a vegán bőr a valódi bőr kiváltására?

Vegán bőr

Mit értünk vegán bőr alatt?

A vegán kifejezés a táplálkozásból ejtőernyőzött át a divatiparba, ebből következően olyan eljárást takar, mely nélkülözi az állati eredetű alapanyagokat. Valójában minden bőrt, illetve a bőrhöz hasonló megjelenésű és azzal azonos felhasználású anyagot, mely nem állati bőr, vegán bőrnek nevezünk. Ez azt jelenti, hogy minden műbőr vegán bőr, de szerencsére a műbőrnél jobb – részben növényi alapú – megoldások is léteznek már a valódi bőr helyettesítésére.

Vegán bőr

A műbőr

Sokak kedélyeit borzolja, ha a műbőrt vegán bőrként definiálják, ami érthető is annak fényében, hogy míg a vegán elnevezés mögött környezettudatos technológiát remélünk, a műbőr előállítása egyáltalán nem tekinthető környezetkímélőnek. A műbőr előállítása úgy történik, hogy valamilyen hordozóra – mely leggyakrabban szőtt textília, de lehet nemszőtt kelme és papír is – polimert visznek fel annak érdekében, hogy bőrhatású anyagot kapjanak. Ez a polimer poliuretán vagy PVC szokott lenni. Ebből az következik, hogy a műbőr nem légáteresztő és felülete könnyen sérül, gyorsan kopik. Ráadásul az anyagok keveredése miatt a műbőr nem is újrahasznosítható. Míg a PUT lebomlása tekintetében áttörést jelenthet egy toxikus műanyagokból táplálkozó baktériumtörzs felfedezése, melynek ipari bevetésére még kb. 10 évet kell várnunk, addig a PVC lebomlási ideje még csak nem is ismert. A műbőr mellett szól azonban, hogy a gyártás vízigénye és széndioxid kibocsátása lényegesen kisebb mint a valódi bőr előállításáé.

Vegán bőr

Növényi alapú vegán bőrök – műanyag nélkül nem megy

A növényi alapú vegán bőrök alapanyaga leggyakrabban ananász, kaktusz, gomba vagy alma, ezeket a növényi rostokat is polimerekkel illesztik azonban össze a valódi bőréhez hasonlatos tulajdonságok elérése érdekében. Az illesztés után a természetes anyag már kevésbé lesz gyorsan lebomló (ez a növényi rost és a polimer arányától is függ) és a műanyagtól teljesen elválasztható sem.

Mi lehet a bőr jövője?

Az nem kérdés, hogy a divatipari alapanyagok kutatás-fejlesztése a környezetbarát és etikus alternatívák felé fordult, ami a bőrt illeti. A növényi alapú vegán bőrök jó iránynak bizonyulnak, tartósságuk növelésén és a műanyagfelhasználás csökkentésén azonban még dolgozni kell. Egy másik lehetséges irány a valódi bőr újrafelhasználása, mellyel a műanyagok ellenzői próbálkoznak.

Ez is érdekelhet: A fenntartató divat

 

Képek:

Hoang Loc fotója a Pexels oldaláról

Jeff Denlea fotója a Pexels oldaláról

Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

 

Ha tetszett a cikk, kövess a Facebookon és az Instagramon!